M27 Súlyzó-Köd

A képen egy olyan objektumot örökítettem meg, amely már régen a kedvenceim között szerepel.

Vizuális észlelések során számtalan alakalommal próbáltam a lehető legtöbbet meglátni, feltérképezni az M27 Súlyzó-köd-ről. A fotós pályafutásom kezdetén többször próbáltam lencsevégre kapni az M 27-et. Hol az időjárás, hol a technika nehezítette meg a fotók elkészítését. 2015 júniusában ismét előtérbe került a “Sulyzó”. Az ágasvári fotós túra első két éjszakáját terveztem a kiválasztott objektumra.Természetesen most is közbe szólt az élet,hiszen csak egyetlen éjszakát sikerült rálőnöm.

A felhők és a közelben csapkodó villámok összesen 40 expoziciót engedtek.A képek átnézése során már látszott, hogy az 5 perces ISO 800-on készített felvételek rengeteg részletet tartalmaznak. Kevésnek bizonyult az expo szám, ezért úgy döntöttem, hogy minden lehetőséget megragadok, és a Holdat kikerülve próbálom gyűjteni az expokat. Voltak olyan esték, amikor csak 10 darab felvételt tudtam készíteni,mert a Hold fénye teljesen ellehtetlenítette a fotózást. Természetesn már nem Ágasvárról fotóztam, hanem Öcsödről.

A városunktól 15 km-re található település határában egészen jó, fényszennyezettség mentes helyet találtam. Az utolsó expokat már júliusban készítettem. Július 10 után a Hold hajnali kelése már nem zavart, így be tudtam fejezni a fotósorozatot. A leírás alatt néhány fotó. Megosztok veletek néhány nyers felvételt, amelyekből a végleges kép elkészült.

Derűs Eget!

Az első fotó egy 5 perces expozíció, a második képen egy teljes éjszaka képeinek eredménye, a harmadik felvételen az összes kép, amely 95 darab 5 perces light kép összegzése látható. A negyedik fotón a végleges változat látható a Ps utómunkákat követően.